Médiáknak

Média kapcsolat

Repromeda logó

Repromeda logó letöltésre

A Repromedáról

A Repromeda egy humán reprodukciós és preimplantációs géndiagnosztikai klinika.

A REPROMEDA 1999-ben alapult, mint a humán reprodukciós gyógyászat új munkahelye. A csapat élén Dr. Jan Veselý főorvos, a tudományok kandidátusa áll, akit már sok-sok éve az asszisztált reprodukció kiváló szakértőjeként tartanak számon, és a klinika igazgatónője, Dr. Kateřina Veselá, PhD., aki több nemzetközi, géndiagnosztikán alapuló meddőségkutató és kezeléstervező szervezet tagja. A REPROMEDA klinika vezetésében tehát nem csak a szakértelem, de a női empátia és együttérzés is jelen van. A klinika megalapításával megvalósult az alapítók álma - a mindenkori ismereteknek megfelelő lehető legmagasabb színvonalú meddőségkezelést és asszisztált reprodukciót nyújtani. Az eljárások és folyamatok minőségét és színvonalát Dr. Pavel Trávník, egyetemi tanár, a tudományok doktora ellenőrzi, aki ott volt a már említett első közép-európai lombikbébi megszületésénél.

2000-ben, pontosan 18 évvel az első cseh lombikbébi megszületése után, éppen a REPROMEDA volt az első olyan Közép- és Kelet-Európa-i munkahely, ahol a teherbe esésre preimplantációs géndiagnosztika (PGD) alkalmazása után került sor.

A klinika alapítóinak és munkatársainak célja, hogy a meddőség kezelési és mesterséges megtermékenyítési eljárásokat a mindenkori tudományos ismereteknek megfelelő lehető legmagasabb színvonalon és minőségben nyújtsák. Folyamatosan javítjuk a kezelések minőségét úgy, hogy az asszisztált reprodukció módszerei egyre több olyan párnak is biztonságos segítséget tudjanak nyújtani, akik részére előtte segítség nem volt. Más szóval - "Feszegetjük a mesterséges megtermékenyítés határait a lehetetlennek tűnő eljárások felé".

Elsősorban a következő területekre specializálódunk:

  • Meddőségkezelés
  • Petesejt- és spermadonáció, megőrzés
  • Preimplantációs genetikai diagnosztika és szűrés
  • Alternatív gyógymódok

Další naše služby najdete itt.

A klinika fényképei

Repromeda vstupní hala Repromeda recepció Repromeda laboratórium Repromeda kávézó Brno-i klnika Brno-i klnika Brno-i klnika Ostrava-i klinika Ostrava-i klinika Ostrava-i klinika Ostrava-i klinika Brno-i klnika Brno-i klnika Brno-i klnika Ostrava-i klinika

A klinika vezetősége

Mit biztosítunk Önnek

Tudja meg, mi mindent tehetünk meg Önért! További szolgáltatásaink itt.

Meddőségkezelés

Fényt derítünk meddősége okára és megtaláljuk az optimális kezelést, amely biztosítja majd vágya teljesülését.

Petesejt- és sperma donáció és megőrzés

Staňte se dárkyní vajíček či dárcem spermií, nebo si nechejte své pohlavní buňky zmrazit pro budoucí použití.

Genetika

Növelje az egészséges fogantatás esélyét. Csúcstechnológiával felszerelt reprodukciós génlaboratórium várja Önt.

Alternatív gyógymód

Řešíme problémy komplexně. Proto nabízíme také metody alternativní léčby, které zvýší vaši šanci na otěhotnění.

Béranyaság – dajkaanyaság

Ott leszünk Ön mellett a pótanyaság - amikor a biológiai szülők embrióját pótanya hordja ki - minden lépésénél.

Nem kötelező erejű konzultáció