Dorka

2025.07.06.-án 12:05- kor megszületett a csodálatos kislányunk Dorka.

4 éve diagnosztizálták nálam a petefészek kimerülést, 29 évesen. Akkor már évek óta nem menstruáltam. Ott már javasolták a donor petesejtes eljárást, de akkor még nem akartam tudomást venni erről. Rengeteg orvosi vizsgálat és pénz ment el a különböző eljárásokra, vitaminokra. Mondhatnám mindent is ki próbáltam de sajnos sikertelenül. 4 év kellett, hogy megérjek arra, hogy készen állok erre az egészre.

Magyarországon tudomást szereztünk a Lilymed klinikáról és kértünk egy időpontot, lesz ami lesz. Elkezdték a kivizsgálást ahol, jött az újabb fekete leves egy méhtükrözésen, hogy a méhem nem átjárható, mert méhen belüli összenövés volt (asherman szindróma) tehát műtét következik. Ez 2024.09.20-án történt. 2024.10.01.-re kaptam is időpontot műtétre.

Ezen a napon kaptuk a telefont a Reprpmedától, hogy 4 embriónk lett. Pont mielőtt mentem be műtétre. Ekkor tudtam, hogy ez a mi utunk és semmi sem véletlen. 2024.11.04.-re kaptunk időpontot beültetésre.

Elsőre sikerült és megszületett a legnagyobb csoda. Rengeteget imádkoztunk a Jó Istenhez ezért és megadta Nekünk. Egy percét sem bántam meg, hogy végül nem vártam tovább hanem bele vágtunk ebbe. Üzenem azoknak akik még küzdenek, hogy sosem szabad feladni, Sok erőt és ölelést küldök Nektek.

Egyeztessenek velünk egy konzultációt

és tegyék meg az első lépést az egészséges kisbabához vezető úton. A kezelőorvosuk minden szükségeset megbeszél Önökkel és javaslatot tesz a következő lépésekre.

Segítettünk Önöknek a kisbabájuk megszületésében?

Írják meg nekünk történetüket. Szívesen közzétesszük.

Pácienseink sikertörténetei

Brno, Studentská 812/6, CZ

Kérdéseire hétfőtől péntekig, 7-18 óráig válaszolunk.

Vészhelyzet +420 602 592 842
Ostrava, Dr. Slabihoudka 6232/11, CZ

Kérdéseire hétfőtől péntekig, 7-15 óráig válaszolunk.

Vészhelyzet +420 606 029 983

Zobrazit na mapě

Splňte si sen o kompletní rodině

Chcete se objednat nebo na něco zeptat? Vyplňte následující formulář a my se vám co nejdříve ozveme.

[CZ] Obecný formulář (vyskakovací okno, str Kontakt)

* Povinné položky

Odesláním formuláře souhlasíte se zpracováním osobních údajů.

Pomohli jsme i vám
s narozením miminka?

Napište nám váš příběh. Velmi rádi ho zveřejníme.

[CZ] Příběhy pacientů (vyskakovací okno, str po léčbě)

Váltsák valóra a teljes családról szóló álmaikat

Szeretnének időpontot kérni vagy kérdést feltenni? Töltse ki az alábbi űrlapot, és mi a lehető leghamarabb felvesszük Önökkel a kapcsolatot.

[HU] Obecný formulář (vyskakovací okno, str Kontakt)

* Kötelező mezők

A kitöltött kérdőív elküldésével Ön hozzájárul személyes adatainak feldolgozásához.

Önöknek is segítettünk a kisbabájuk világra jövetelében?

Osszák meg velünk a történetüket. Szívesen közzétesszük.

[HU] Příběhy pacientů (vyskakovací okno, str Po léčbě)

* Kötelező mezők

A kitöltött kérdőív elküldésével Ön hozzájárul a személyes adatai feldolgozásához és történetének a repromeda.cz oldalon történő közzétételéhez.

Ez is érdekelheti

Ez is érdekelheti

Ez is érdekelheti

Ez is érdekelheti

Ez is érdekelheti

Ez is érdekelheti